Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A 11 legidegesítőbb női téma....

2012.06.10

A pasik is tudnak dögunalmas, idegesítő témákról beszélgetni, ilyen például, mikor fociszakértőt játszanak egymás közt, de lássuk be, a bosszantó, ostoba témák taglalása a nőkre jellemzőbb. Összeszedtünk pár olyan témát, melyekről ha hangosan beszélget barátnőjével, biztos lekopnak a férfiak, de még az értelmesebb barátnők is!

1. Szépségtippek

Ha levonjuk KH véleményét, akit nő létére „már az idegesít, ha egy nő BESZÉL”, akkor első helyen talán a különböző szépségtippekről folytatott női diskurzusok állnak. „El kell már mennem körmöshöz, mert a Beának is ollllyan szép az új körme, hogy júj!” – „Jaj, ne is mondd, nekem meg fodrászhoz kell mennem, mert szeretnék még szőkíttetni. Meg frufrut is vágatnék, szerinted hogy állna?”.

3010412_45cf9f28332be9302e81e0e9396570ca_wm--1-.jpg

lyen és ehhez hasonló beszélgetésekbe véletlenül belehallgatni a buszon még csak-csak szórakoztató, de ha az ember társasága egy órán át elvan hasonlóan mély témákkal, akkor azért már lehet a falat kaparni.

2. Ruhák

A szépségtippekhez hasonlóan a divat is elég unalmas téma, főleg, ha a következőképp folyik a társalgás: „Te, láttam egy cuki nacit a Berskába’, elmegyek, szerintem megveszem!” – „Milyen?” – „Hát olyan virágos, de szűk a szára, és csak térdig ér, de frankón jól áll, tényleg” – „És mennyi?” – „Hát nemtom, kábó 8 ezer…”. Ennek a típusú beszélgetésnek semmi értelme, már csak azért is baromi unalmas, mert nem tudjuk miről van szó (nem láttuk még a nadrágot), és mert tökre nem érdekel, milyen nadrágban lesz legközelebb ismerősünk/munkatársunk.

3010412_45cf9f28332be9302e81e0e9396570ca_wm--1-.jpg

3. Párkapcsolat

Az egyik legkeményebb témázgatás a férfiakkal kapcsolatban tud kialakulni nők közt, mert, mint JB is írja, a nők azonnal óvodás szintre süllyednek, ha pasiról van szó. „Én továbbra is attól halok meg, amikor: de szerinted szeret? Biztos szeret. Akkor miért nem hívott 3 napja? Hát szerintem tuti szeret! De akkor miért nem hív? Hát szerintem sok a dolga. De gondolod? Ühüm. De miért nem hív? Párkapcsolati témában az ostoba nők a sehányéves, miértezős gyerekek szintjére süllyednek. Egyszer a saját barátnőmnek üvöltöttem a telefonba, hogy ezerszer válaszoltam a kérdésedre bazmeg, hagyd abba!” – írja J. „Legszebb, amikor átmásolják a több oldalas levelezést a pasival, hogy alkossak véleményt. Anyád” – teszi hozzá KH.

4. Asztrológia

A horoszkópokról és ezotériáról dumáló barátnők már tényleg minősített esetek, de előfordulnak. Még a legracionálisabb nőből is előjön az ezoterikus jós, ha pasiügyekről van szó, naponta kártyát vet magának bárki, és különböző Hold és Napállásokhoz igazítja a randik időpontját. A legjobb, amikor azon sápítoznak a szórakozóhelyen mellettünk ülők, hogy a horoszkóp szerint aznap valami nagyon rossz fog történni velük, vajon mi?

5. Menstruáció

Az irodai közösség női közt bármikor kialakul egy komoly beszélgetés a menzeszről: nekem megvan, nekem késik, nekem fáj, én tablettát szedek, én nem, mikor jön már meg, jaj de rossz, van betéted? És a férfikollégáknak általában végig kell ezt hallgatniuk a menzán vagy a dohányzóban, vagy simán az asztaluknál ülve. Pedig a menstruáció pont annyira izgató téma számukra, mint a hüvelygomba, mondhatni, kifejezetten illetlen dolog erről beszélni előttük.

6. Terhesség, gyerek, iskolaválasztás

A terhesség és gyerekvállalás a nők figyelmét mindenről elvonja, és onnantól csak a gyerek számít: ő a fő téma, és bármi, ami vele kapcsolatos. Órákon át tudnak beszélgetni a terhesség gondjairól, a "pocaklakó" fejlődési stádiumairól. „A valaha volt legidegesítőbb beszélgetés, amit hallottam, a Kinóban volt a teraszon tavaly nyáron. Kussban dolgoztunk barátnőmmel, laptoppal, mellettünk kb. 5-6 csaj ült, és arról kezdtek el beszélgetni, hogy hol lehet terhes bugyit venni. Használtak valami speciális szót erre, és ajánlgatták egymásnak a tuti helyeket. Szerintem a terhességnél nincs idegesítőbb téma, a csajok aztán rátértek a terhesség alatti bevizelés, be nem vizelés témára, na akkor már tényleg fuldokolva röhögtem” – írja T. És a szülés után a fogzásról, a szoptatásról, az óvodáról, majd az iskoláról folytatott beszélgetések következnek, amitől az apukák nagy része is kifordul magából, hát még a gyermektelen barátnők.

7. Pletykálgatás

A nők beszélgetéseinek nagy része a pletykáláson alapul, ami tényleg elég idegesítő, egyrészt a rosszindualtú híresztelések kellemetlen dolgok, másrészt semmi közünk nincs ahhoz, hogy melyik munkatárs épp kivel dug, vagy kivel nem.

3010412_45cf9f28332be9302e81e0e9396570ca_wm--1-.jpg

„Az a legrosszabb, mikor rosszindulatúan fennhangon keverik a szart, és pofázzák ki "barátaikat", munkatársaikat” – írja tömören A, akinek csak igazat tudunk adni. De tényleg nem jobb azt sem végighallgatni, kinek melyik munkatársnője miért rossz fej, vagy épp mit főzött a héten, de nincs mit tenni, pletyka nélkül a nőtársadalom bajban lenne.

8. Politika

ZG írta, hogy őt az zavarja legjobban, ha a nők politizálnak: nem fejtette ki bővebben, de valószínűleg arra gondolt, hogy a hozzá nem értő, buta politizálás borítja ki. egyébként sok társaságban az okos politizálás is tiltólistán van, mert évtizedes barátságokat képes tönkretenni az egyet nem értés. Mondjuk mi még nem sok nőt hallottunk politizálni, de biztos tényleg idegesítő.

9. Egészségügy

Ahogy idősödik az ember (már 30 felé is) egyre több a szépségápolás és a ruhák kitárgyalása mellett az orvosi téma: „Nemrég a boltban mögöttem állt két nő, akik bőrgyógyászhoz készültek az egyre terjedő piros pöttyeik miatt” – írja A, na az ilyesmi nem csak idegesítő, de aggasztó is. Vajon fertőzőek azok a pöttyök? Egyre több baráti beszélgetést is átszőnek a kórházas, orvosos történetek, amik lehetnek érdekesek is, de általában csak gusztustalanok (kivágták az árpát a szemhéjamból, benézett a doki a seggembe, összevéreztem a padlót is, etc.)

10.Foci:

Szerintünk elég keveset beszélgetnek a csajok a fociról, de most, hogy jön az Eb, még igaza is lehet F-nek:: „Nekem a "vajon most mire utalhatott Béla" vonal az egyik kedvencem, de a legeslegeslegeslegidegesítőbb az, amikor fociról okoskodnak. Persze ez hímsovinizmus, de egyszerűen idegesít, mert én sem okoskodok bele a ciklusukról szóló hobbiba. Külön felbasz, amikor a játékosok testéről és a szép mezekről van szó” – írja F. A szép mezeken kívül a nők nagy része inkább szidja a focit, és egyben pasiját, aki „megint azt a hülye meccset nézi”.

11. Legbensőbb magánügy nagyközönség előtt

Tulajdonképp a menstruáció is igazi magánügy, akárcsak a szerelmi krízisek, amiket természetesen jobb megbeszélni valakivel: mondjuk egy barátnővel kettesben, nem egy szórakozóhelyen vagy egy tömött buszon, esetleg utcán, ahol még tízen végighallgatják a problémáinkat. Mondjuk, azt se árt tisztázni, hogy a barátnő, akivel ki akarjuk beszélni a dolgokat, nem érzi-e magát zavarban a témától: „Van egy ismerősöm, az mindig azzal jön, hogy az anyja még nem szopott le senkit és ő fog, mert az anyjának így is működik a házassága már 30 éve. Képzelem…” – panaszolja .

~ Fanni

Forrás : http://www.nagyoncsajszis.eoldal.hu/

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ChefeFesFums wnrtu

(CarlosTealm, 2021.07.23 17:33)

essay bot buy essay paper  best essay writing service https://writeapapperss.com/

KaliironnaTauff wqmdo

(NormanPip, 2021.07.23 17:32)

azithromycin online https://azithromaxozz.com/ - z-pak zithromax antibiotic zithromax generic name

ChefeFesFums fbsur

(Diedraweash, 2021.07.23 17:21)

argumentative essays https://writeanessayxl.com/ - write essay my essay writer do your homework  essaywriter

ChefeFesFums zgdxl

(AnthonySap, 2021.07.23 17:20)

how to do your homework how to write essay online homework  help with an essay https://writemyessayfst.com/ - essaywriter

KaliironnaTauff fcmbu

(Samuelvon, 2021.07.23 17:18)

z-pak https://purezithromax.com/ - zithromax dosage azithromycin buy azithromycin online finance https://azithromaxozz.com/

ChefeFesFums eyebm

(gaigueinhiche, 2021.07.23 17:12)

https://essaywriterturbo.com/ best essay writing service essay writer cheap writing essay  how to write a good essay

ChefeFesFums uvixk

(RichardDub, 2021.07.23 17:06)

paper writing services do homework what is a dissertation  write my essay generator https://essaywriterinst.com/

ChefeFesFums svcdi

(Williamadvot, 2021.07.23 17:00)

dissertation help https://writeanessay24.com/ - write my paper for me dissertation help paper writer generator https://writeanessay24.com/

ChefeFesFums vidni

(TimothyBaite, 2021.07.23 16:54)

online dissertation writing service dissertation online essay maker  help me with my homework https://essaywritingbot.com/

ChefeFesFums wvwsv

(WhitneyNub, 2021.07.23 16:48)

write a paper help with an essay i need help writing a paper for college  how to do your homework good https://personalessaymix.com/

ChefeFesFums edkns

(Hazelhouth, 2021.07.23 16:39)

https://writemyessaytd.com/ help with writing a paper paper help writing paper  college essay

ChefeFesFums dzrrz

(Manuelfer, 2021.07.23 16:35)

help with writing paper https://myinstantessaywriters.com/ - auto essay typer argument essay college essay  how to write a paper in apa format

ChefeFesFums jepjo

(AshleyMeary, 2021.07.23 16:30)

auto essay typer essay help do your homework  help me with my essay https://writeapapperss.com/ - the last hour

ChefeFesFums bvyco

(Merbariavax, 2021.07.23 16:23)

essay format https://essaywriterwww.com/ - samedayessay essaywriter essay typer generator  essay writer online

ChefeFesFums sdrbx

(InerryClirl, 2021.07.23 16:20)

https://writemyessayltd.com/ best essay writer https://writemyessayltd.com/ - essaybot research paper

ChefeFesFums jture

(Graveboonaseata, 2021.07.23 16:20)

samedayessay https://collegeessaybnb.com/ - buy an essay free essay writer best essay writing service https://collegeessaybnb.com/

ChefeFesFums misym

(Daviddon, 2021.07.23 16:11)

azitromicina zithromax 250 mg  side effects of azithromycin https://purezithromycin.com/

KaliironnaTauff gounw

(Williamhes, 2021.07.23 16:06)

buy azithromycin online azithromycin price  zitromax https://zithromycinotc.com/

ChefeFesFums ocrey

(SharylNek, 2021.07.23 16:00)

how to write a paper in apa format https://writeapapperzz.com/ auto essay typer buy an essay  argument essay

ChefeFesFums lgcqn

(LouiseRon, 2021.07.23 15:52)

https://essayhelperbot.com/ i need help writing my paper https://essayhelperbot.com/ - buy dissertation paper paper writer generator

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »

Utolsó kép

Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 1
Összes: 67587
Hónap: 469
Nap: 29